Nem is tudom hol kezdjem.. Nagyon sokan láttátok, amit írtam, és nagyon szépen köszönöm a sok-sok bátorító kommentet és üzenetet! :)

Meg kell mondjam, nagyon jól esett, nem is számítottam arra, hogy majd ennyi embert megmozgat ez a téma. Valószínű azért, mert még sosem vezettem blogot. Talán mert eddig nem volt mondanivalóm.. 

Most van. 

Szóval ott tartottam, hogy első kemo. Eljött a pénteki nap, hajnali 4.00-kor keltem. Amiatt olyan korán, mert nem pesti vagyok már egy jó ideje, csak anyukám él ott. Kemo előtt pedig oda kellett menni anyukámhoz lerakni a kutyust és a cuccokat. A kutty hihetetlen erőt ad nekem, bár tudom vigyáznom kell vele az immunrendszer gyengesége miatt. De akkor is.. Az, hogy ott van velem nagyon sokat számít..

8-ra beértünk a kórházba, viszonylag simán ment minden. Bekötötték az első infúziót, ami egy hányáscsillapító volt. Egész baráti a neve, pláne, hogy az ember nem tudja, mi vár rá. A nővérek kedvesek voltak, a kikérdező orvos is nagyon aranyos volt. Sajnos nem bírtam ki, amikor a haj témához értünk elsírtam magam. Ők együtt érzően megvárták, míg megnyugszom, majd konstatálták, hogy már reggel 8-kor sikerült megríkatni a beteget.. :) A nővér, aki beszúrta a branüllt, eléggé kétségbe volt esve, mert kb 2 darab használható vénám van, a többi mélyen ülő véna. 

Mivel ezek sejtmérgek, amiket kapok, ezért jó lenne minél többször váltogatni a vénákat, mert egy idő után elégnek a sok sok mindentől..  Hát nem elég a probléma ami van, még ez is. Megpróbálkoznak majd meleg vízzel, aztán ha semmi nem használ, szúrnak egy portot. Így fogalmazott.. Hogy a port mi, azt ki lehet googleozni, nem akarnám hosszasan részletezni. Talán jobban járnék vele, de ugyanannyira félek is tőle..

A kezelőorvoshoz visszatérve szerintem egy szimpatikus, fiatal és precíz doktornő. Az ápolók pedig kedvesek, barátságosak voltak, próbálták oldani a félelemmel kevert feszültséget, ami ilyenkor benne van az emberben. 

Miután lement a hányáscsillapító, gyorsan felakasztották az ABVD négyes mixből a pirosat, (Doxorubicin) amihez hozzátették, hogy ettől fog kihullani a hajam.. 

Gyorsan kellett, hogy lemenjen, nagy cseppszámmal, mert ugye tönkreteszi a vénákat is.. Milyen aranyos..

Ezután következett a Bleomycin és Vinblastin, ami elég gyorsan lecsepegett mert nem volt túl nagy kiszerelés. A kettő között kaptam egy jó nagy adag Algopirynt is lefolyatva, nehogy belázasodjak. 

Hozzáteszem a karom 6 órán keresztül lógott, brutál volt. Ha kicsit behajlítottam, elállt a csepegése az infúziónak. Én pedig túl akartam lenni rajta mielőbb, hát kitartóan lógattam feszesen lefelé.. 

Mikor a fent említett két cucc lefolyt még csak 11 körül járt, nekem meg azt mondták, hogy 14.00 körül végzünk. Mondom miért lesz ebből 14.00 óra, mikor már csak egy adag van hátra?!

Gyorsan rájöttem, hogy az utolsó infúzió a Dacarbazin, a megelőző 10 ill. 22 mg mennyiségek helyett 850 mg..

Gondoltam ok, ezt is kibírjuk. Mikor már a fele lement, éreztem, hogy kapaszkodnom kell, valami nem stimmel. Szédülés és hányinger. Hmm.. Szóltam a nővérnek, hogy hozzon valami tálat nekem, mert nem biztos, hogy nem fog kelleni. A nővér nagyon csodálkozott, mert kb senki sem szokott rosszul lenni az első kemo még kórházban töltött óráiban. Úgy látszik én vagyok a fényes kivétel.. 

Mikor lecsöpögött mind, kaptam egy jó kis hányáscsillapítót, kb. 3 perc és megállt a szédülésem. Ennek nagyon megörültem, jó az a cucc.  Férjem jött értem, pontosan sikerült úgy odaérnie, hogy ne kelljen várakoznom semennyit sem. Megkaptam a zárójelentésem, az instrukciókat, jövőhéten csütörtökön kell visszajönnöm egy kontroll vérképre, meg látni akarnak, hogyan viselem.. ok. 

Belekaroltam a férjembe és szépen lesétáltunk. Komótosan, óvatosan, pontosan úgy éreztem magam, mint aki egész éjjel bulizott és ivott, és tudja, ha még egy kortyot iszik, akkor visszaköszön az este.. 

Hát ebben az állapotban ültem be a kocsiba, mondtam férjemnek, legyen ott zacsi, nem tudom kelleni fog e. 

Szerencsére nem kellett. Odaértünk anyukámhoz, és előzetesen megbeszéltük, hogy minden kemo utáni első 2 napot nála fogom tölteni. Van egy 7 éves kisfiam, nem akarom, hogy lássa, hogy az anyukája szenved. Talán így a legkíméletesebb, és ha van rá lehetőségem, akkor ugye miért ne.. 

Férjem hazament hozzá, én pedig maradtam anyukámmal, aki maga is sok problémával küzd (gerinc), de erején felül főzött nekem és készítette a kajákat, amiből elég keveseket tudtam csak enni. 

Mondjuk van rajtam tartalék bőven, a fogyás egyáltalán nem árt.. :) Először pár kanál levest ettem, aztán rájöttem, hogy van hideg, behűtött eper. Persze közben az émelygés és szédülés ugyanúgy megvolt. Megettem az epret, és nem akartam elhinni, hogy megszűnt minden bajom. Kb mintha nem is kemon lettem volna. Persze ez csak átmeneti volt, de olyan 1,5 óráig teljesen jól voltam. Kutyával is sétáltam egyet lent. Persze maszkban és lassan, kicsit kerülve, de mégis.. Szóval a kemo napján egészen meglepően alakult az este. Mivel 4-kor keltem, ezért olyan 10 körül lefeküdtem, bevettem 2 nyugitabit ilyen gyógynövényeset. Aludtam egészen 6.00-ig. 

Másnap délelőtt is viszonylag jól voltam, éreztem, hogy nagyon üres a gyomrom. Anyukám csinált bundáskenyeret, abból benyomtam 2 kis szeletet. Hihetetlenül jól esett, nem gondoltam volna, hogy meg fogom tudni enni. De az éhség ugyanúgy legyengíti a szervezetet, és hála istennek volt pár óra, amíg nem volt émelygés. 

Aztán persze rá egy 20 percre éreztem, hogy le kell feküdnöm, úgy jobb lesz nekem. Anyum ebédjéből is ettem picit, aztán ismét visszafeküdtem. Ez a nap, a szombati nagyjából így telt, este is levittem a kuttyot. De akkor már éreztem, hogy nem vagyok annyira jól, mint tegnap este. 

Estére lelkileg megborultam, halálfélelmet éreztem. Állítólag ez a kemótól van. Mondjuk mitől mástól lenne. Van egy mentorom, aki segít nekem ebben a nehéz időszakban, az egyik legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem. Mivel nem használok neveket, nevezzük csak M-nek. Ő is keresztül ment ezen a kálvárián, és nekem is segít, hogy amikor meggyógyulok, akkor új emberként kezdhessek új életet. Mert ugye a régi énem már soha többé nem fog visszajönni. Ha visszajön, akkor a limfóma is visszajön. Ugye nem ez a cél..   

A mai napom, ez a vasárnap ismét kicsit jobb volt, feküdtem is, de jobban is voltam. Alapvetően kijelenthetem, hogy rosszabbra készültem. Sokkal rosszabbra. Jó, nem mondom, hogy kéjutazás, de pl egyszer sem hánytam. Csak ez a piás állapot... én nem is tudom, hogy aki alkoholistának adja a fejét, az hogyan tud megbirkózni azzal a borzasztó émelygős érzéssel, amit a pia tud okozni egy bizonyos mennyiség után.. 

Férjem délután jött értem, és jöttünk is haza. Kisfiam már várt, hintázott folyamatosan, azt akarta, hogy lökjem. Ettől persze megindult az émelygésem ismét.. :) De elbeszélgettem vele arról, hogy hol jártam, hogy doktorbácsik kezelnek, hogy meggyógyuljak, hogy a gyógyulásomhoz az kell, hogy teljesen megváltoztassam a frizurámat, és hogy kendőt fogok hordani.. 

Ő hallgatta, és biztosított arról, hogy ápolni fog, mindenben segíteni fog. Drága szíve.. Mondtam neki, hogy nekem csak annyi kell, hogy legyünk türelmesek együtt, amíg anya meggyógyul. Csak az egy pici idő még..

Egy ideje állandóan a Forrest Gumpot nézzük, amiben amikor Forrest elvégzi a főiskolát, akkor meséli, hogy: Mama szörnyen büszke volt rám! Megragadt neki a mondat, és most is mondta, hogy Anya szörnyen büszke vagy rám? :) 

Hát nagyjából ennyi a kis történet, az első kemo lezajlott. Ha mind így zajlana, akkor nagyon nagyon örülnék, de nincsenek illúzióim.. 

Ha a fehérvérsejtszámom rendben lesz, akkor a következő kemo május 8. Jövök vissza dokumentálni..:) Ha addig történne bármi is, azzal is jelentkezni fogok.. Nagyon köszönöm még egyszer a sok bátorítást, sok erőt kaptam Tőletek! :) :*